Szerencsések azok, akik megtalálták hivatásukat és hétfő reggel úgy mennek be dolgozni, hogy már várták az új hét kezdetét. Sajnos a legtöbben inkább küzdünk azzal, hogy megtaláljuk a munkahelyi motivációt.
Észrevettem, hogy a munkahelyi teljesítményem hullámzó és egyre nehezebben kezdek neki a feladatoknak. Ráadásul, ahogy telik az idő egyre gyakrabban jönnek a demotivált időszakok és tovább is tartanak. Pedig emlékszem friss pályakezdőként még nem okozott gondot a 10-12 óra napi munka sem. Vajon akkoriban mi motivált vagy tartotta bennem a lelkesedést?
Bennem változott meg valami vagy csak a körülmények? Lehet eddig csak a pénz motivált? Most hogy van már jelentős megtakarításom, ez a faktor, mint motivátor kezd eltűnni?
Éppen átlapoztam Mérő László Az érzelmek logikája című könyvét, ahol találtam egy egész fejezetet, ami ezt a témát boncolgatja. Meddig motivál a pénz a munkában?
Hosszútávon mi a baj a pénzzel, mint motivátor
Ha az embert megkérdezik, hogy miért dolgozik, akkor az esetek többségében az a válasz, hogy mert kell a pénz megélhetésre. Legtöbben órabérért dolgozunk, aminek megvan a jó és egyben rossz oldala is. Ez a rendszer nagyon jól alkalmas arra, hogy megteremtse a munkavállaló számára a biztonságérzetet, de pont emiatt nagyon demotiváló is tud lenni. Ha így is úgy is megkapjuk a bérünket, akkor nem vagyunk arra ösztönözve, hogy a kötelező minimumnál egy kicsit is többet tegyünk. Így ez a legkevésbé ösztönző fizetési rendszer.
Nem véletlen, hogy sokszor az értékesítők dolgoznak a legnagyobb erőbedobással és egyben kapják a legnagyobb bért is. De még náluk is eljöhet az a pont, amikor az extra pénzegység megszerzése nem motiválja őket tovább.
A fordulópont
Egy bizonyos pontig felfoghatjuk a pénzt, mint motiváló tényező és kutatások már be is bizonyították ezt. De van egy szint, ami után ez a görbe már nem emelkedik, hanem szépen elkezd csökkenni.
Mérő László, könyvében a New Yorki taxisok példáját hozza fel. Az esős délutánokon jóval kevesebb taxist látni az utakon. Pedig azt gondolhatnánk, hogy számukra ez az időszak egyenlő a pénzesővel. Az emberek inkább fognak egy taxit, hogy ne kelljen a zuhogó esőben várni a buszt. A nagyobb kereslet több fuvart jelent és nagyobb keresetet. Ezzel ellentétben a taxisok inkább élvezik a nyugodt délutánjukat otthon, miután délelőtt már megkeresték az aznapra szükséges betevőt.
Vannak cégek, ahol azt gondolják, hogy csupán pénzzel mindent meg lehet oldani. Ez nincs így, ahogy a kevés pénz sem megoldás egy bizonyos pont után.
Milyen szintig motivál a pénz
A pénznek, akkor van hosszútávon motiváló hatása, ha valamilyen szinten a szelfünkkel is kapcsolatba kerül. A pénzjutalmak csak olyankor hatásosak, ha el is gondolkozunk rajta. Ezt általában egy váratlan mértékű jutalom tudja előidézni. Így a túl nagy vagy túl kicsi jutalom is kiválthatja ugyanazt a hatást.
A túl nagy jutalommal munkáltató szempontból az a baj, hogy legközelebb is emelni kell a tétet, hogy kiváltson hatást, így ez hosszútávon túlságosan költséges lenne.
A kicsi jutalom már egy érdekesebb eset. Hogy lehet az, hogy kevesebbet kapunk mégis ugyanazt a hatást érik el? Mérő László ezt a kognitív disszonanciának tulajdonítja.
A kognitív disszonancia az, amikor az emberben egy korábbi alapgondolatnak ellentmond egy új információ vagy tapasztalat és ezáltal belső feszültséget élünk át. Legjobb példa erre a dohányzás. Egy költséges, egészségre káros szokás, amelyet igazából nehéz ész érvekkel alátámasztani, hogy miért csinálja az ember. Mégis a dohányzók próbálják több érvvel is megmagyarázni, mint hogy Béla bácsi is egész életében szívta a cigit, de még most 97 évesen is kutya baja. Vagy ott vannak azok, akik nem dohányoztak mégis tüdőrákosak lettek.
Legbelül talán érezzük is, hogy ez nem állja meg a helyét, de az emberi tudat elképesztően jó abban, hogy meggyőzze saját magát még akkor is, ha minden logikának ellentmond. És ehhez hasonlóan játszódik le a munkahelyi elégedettséggel kapcsolatos gondolatmenetünk is.
Amikor alacsony jutalmat kapunk egy olyan tevékenységért, amit nem szeretünk végezni, akkor meg kell magunknak magyarázni, hogy miért tesszük ezt. Ha a bér nem kielégítő mértékű, akkor nem tudjuk azzal magyarázni, hogy legalább jól megfizetnek. Ezért kénytelenek vagyunk meggyőzni saját magunkat, hogy a munka szeretetéért, a jó társaságért vagy egyéb juttatásokért tesszük.
Miben hazudsz még magadnak?
Ismerve a kognitív disszonancia fogalmát rájöttem, hogy karrierem során sokszor hazudtam és hazudok magamnak.
A vállalatok pedig éppen ezért nem is fognak maguktól túlfizetni. Nekik fontosabb lesz az, hogy kialakítsák a kellemes munkahelyi légkört, amitől jól érzed magad és éppen csak annyit keress, amitől nem akarsz nagyon ugrálni.
A kérdés, hogy neked ennyi elég-e.
