Beköszöntött az ősz, amikor is közel 200 000 diák megkezdte felsőoktatási tanulmányait abban a reményben, hogy valamire való tanult emberré váljon, hogy a jövőben azt csinálhassa, amit igazán szeretne vagy egyszerűen, csak keressen egy halom pénzt.
A beiratkozás során meg kell adniuk egy számlaszámot az egyetemnek, ahova a szerény kis összeg kerül, amelyet jó tanulmányi átlagukra kapnak, hogy aztán alkoholra, bulikra, esetleg a tanulmányaikra költsék. Vagy rosszabb esetben erről fizetik a pótvizsgákat és a bukott krediteket. Akinek ezen a ponton még nincs számlája egyik banknál sem, rögtön szembesül egy komoly pénzügyi döntéssel. Melyik banknál nyissam meg életem első számláját?
Legfontosabb szempontok számlanyitásnál diák szemmel:
- Számla költségek: Minden forint számít, így az egyik legfontosabb szempont a költségek. Legyen minél olcsóbb, hogy több maradjon bulikra, utazásra vagy a tanulmányokra.
- Innovatív szolgáltatások: A diákoknak már szinte egyáltalán nem számít, hogy egy banknak hány fiókja van. Mindent szeretnének gyorsan és kényelmesen elintézni, így alapvető elvárás a felhasználóbarát mobil- és netbank. Nem is említve az egyszerű bankkártyás fizetési lehetőségeket, mint a paypass vagy a mobilérintéses fizetés.
Hogyan választjuk az első bankszámlát
A bankszámla választása általában impulzív alapon történik.
- Annál a pénzintézetnél nyitjuk meg első bankszámlánkat, ahol szüleink is bankolnak.
- Vagy valamilyen rendkívüli akció keretében. Például most is olcsóbban veheted meg a BME egyetemi napokra a bérletet, ha az OTP-nél nyitsz számlát.
Egyik sem egy racionális döntés. Ha azonban Te mégis azon kisebbséghez tartozol, aki most akar diákszámlát nyitni és még a pénzügyileg legjobb ajánlatot is szeretnéd megtalálni, akkor összeszedtem az összes nagy bank diákszámla ajánlatait, hogy racionális döntést hozhass.
Mivel én is voltam egyetemista és tudom, hogy ilyenkor az ember a pénz klasszikus mértékegységét hajlamos elfelejteni és a forint helyett már csak azt számolja, hogy abból az összegből hány sör jönne ki, ezért beszúrtam egy extra oszlopot, ahol látod, hogy a számlavezetés éves díja hány sörnek felel meg. 250 forinttal számoltam, amelyből már kijön egy átlagos dobozos sör.
A számlaválasztás során érdemes átgondolnod, hogy mire fogod használni. A napi bankolás módja nagyban befolyásolja a számlád költségét. Ezért két esetet vizsgáltam meg. Ezek jól szemléltetik, hogy mennyire el tud szállni a havi költség, ha nem figyelünk oda tudatosan. Eggyel több tranzakció és már 100 forintokkal lehet több a havi költséged.
Első példa:
Az első esetben maximum kétszer veszel fel készpénzt ATM-ből, így kihasználva a havi kétszeri összesen 150 ezer forintig ingyen felvehető készpénz lehetőséget. Ezen felül kétszer utalsz 5 ezer forintot külső banknál vezetett számlára. Továbbá próbálsz mindent bankkártyával fizetni, hiszen az ingyenes. Valószínűleg ez a leggyakoribb és legköltséghatékonyabb használata a bankkártyának. Ebben az esetben így alakulnak a havi költségek.
Ez alapján a K&H ifjúsági számla lett a legjobb ajánlat, hiszen az első évben ingyenesen bankolhatsz és ezután sem egetverőek a költségek. Érdekes, hogy a mai napig nem törölte el minden bank a tranzakciós illetéket a 20 ezer forint alatti utalásoknál.
A lista végén szereplő bankok ajánlatai már akár havi 2-2,5 sörödbe is belekerülhet. Nem nagy áldozat, de mégis csak két aranybarna csodanedűről van szó, amely egy meleg nyári napon bármikor simán lecsúszik.
Második példa
Ebben a példában egy kevésbé tudatos diák példáját szerettem volna bemutatni. Tételezzük fel, hogy példánkban szereplő személy már kihasználta a havi kétszer ingyen felvehető készpénz lehetőséget és harmadjára is felvesz 20 ezer forintot. Plusz háromszor elutal 5 ezer forintot.
Emlékszem diákéveimre, amikor jó hangulatú vizsgatemetés során realizáltam a tényt, hogy tárcám üres, a kocsmában pedig nem lehet kártyával fizetni. Az ember ilyenkor nem racionálisan dönt és csak a cél lebeg a szeme előtt, amihez viszont készpénz kell. Ekkor indul meg a vadászat egy ATM-ért. Murphy törvénye alapján természetesen nem a saját bankom ATM-e volt az első szembe jövő. Akkoriban még nem bankok hirdetményeinek olvasása volt a hobbim, így nem is sejtettem, hogy ez mekkora plusz költséggel járhat. Feltételezem, hogy ebbe nem csak én futottam bele.
A költségek úgy megnőttek, hogy ennél a táblázatnál még a sör oszlopokat is szélesítenem kellett, hogy elférjenek egy cellába mind.
Itt holt verseny alakult ki a Takarék és a K&H Bank ajánlata között. Azért beszédes, hogy egy rossz készpénzfelvétel ennyivel megdobta a havi költségeket. Arról nem is beszélve, hogy a külföldi készpénzfelvétel még ennél is sokkal drágább. Sokat megspórolhatsz, ha erre odafigyelsz.
Természetesen a számlák pontos díjait a bankok nem a főoldalon nagy betűkkel jelenítik meg, hanem a több oldalas hirdetmények különböző pontjain. Ha már összeszedtem mindent egy táblázatba, akkor meg is osztom veled itt. Nézegesd, számolgass.
Konklúzió
Érdekes, hogy habár az állam eltörölte a tranzakciós illetéket a 20 ezer alatti utalásokra, mégis sok bank továbbra is minden utalás után felszámol ennek díját. Érdemes odafigyelni az sms szolgáltatásokra is. Ezek is több 100 forinttal megdobhatják a kötségeidet. Kis tételnek tűnhetnek, de hamar nagy összeggé tudnak nőni.
Amire érdemes odafigyelni.
- Nyilatkozz a havi kétszeres ingyenes készpénzfelvételről.
- Ha lehet kerüld az utalást, de ha már utalnod kell, akkor netbankon keresztül tedd azt, mert egyébként drágább.
- És lehetőleg mindent kártyával fizess.