Néha egészen elképeszt, hogy a pénzügyi értékesítők mennyire jól fordítják át maguk javára a rossz eseményeket.
Itt van ez a 13 százalékos szocho, amely a befektetések kamatjövedelme után kell fizetni július 1-től. Hamar kiderült, hogy ez alól a nyugdíjbiztosítások sem lesznek kivételek.
Mivel a nyugdíjbiztosításokról még nem nagyon írtam, ezért pár mondatban összefoglalom mi is ez. Egy olyan megtakarítási termék, amely abban segít, hogy nyugdíjas éveidre képezz egy kisebb vagy nagyobb kiegészítést amellé az állami nyugdíj mellé, ami a jövőben valószínűleg alig, vagy egyáltalán nem lesz…
Ráadásul a befizetéseid után kapsz 20 százalék adóvisszatérítést, maximum 130 ezer forintig.
A cél nemes, az adóvisszatérítést is szeretjük. De mégis van egy nagy hibája…
Brutálisak a költségek!
Ha megnézed, hogy egy-egy nyugdíjbiztosításnál éves szinten hány százalékot vonnak le a tőkédből (alias TKM), akkor látható, hogy portfóliótól függően 10 éves időtávon ez 2,5 és 6 százalék között mozog.
Nos ez annyira magas, hogy egy-egy ilyen szerződésnél a TKM táblázat alatt találni egy MNB szösszenetet, hogy ez még szerintük is brutálisan sok.

Persze a legtöbben ezt nem látják, mert egy értékesítő sem mutatja meg…
És mondhatják, hogy ott a 20 százalékos adóvisszatérítés, ami bőven kompenzálja ezt. De igazából nem. 10 vagy 20 éves időtávon az adóvisszatérítés csupán 1-2 százalék plusz hozamot jelent.
Tehát ahelyett, hogy a te gondtalan nyugdíjas éveid építené a megtakarítás, ez a költség igazából sokkal inkább tömi az értékesítő és a pénzügyi intézmény zsebeit.
Pedig a nyugdíjra tényleg érdemes félretenni!
Bárcsak lenne egy termék, amely ugyanezt tudja, csak jóval olcsóbban.
Ja, hogy van ilyen? Bezony.
Hiszen ott az önkéntes nyugdíjpénztár, ami szinte dettó ugyanazt tudja.
Nyugdíjcél pipa
Adóvisszatérítés pipa /még több is/
Alacsony költségek pipa
A nyugdíjpénztárak éves költségei 10 éves időtávon inkább 1 és 2,5 százalék között mozognak. A fele vagy harmada a nyugdíjbiztosításokhoz képest!!
Összehasonlítottam ugyanazon pénzügyi intézmény nyugdíjbiztosítását és nyugdíjpénztárát, amelyek között 1,5 százalék különbség volt a TKM-ben a nyugdíjpénztár javára. Tételezzük fel, hogy havi 20 000 forintot teszel félre és átlag évi 9 százalék hozamot érsz el, akkor az alábbira számíthatsz.

A számok magukért beszélnek, a nyugdíjpénztár nyert.
Ráadásul nem vonatkozik rá az új szocho adó és még a nettó hozamokat is transzparensen láthatod /erre van is egy kalkulátorom/, ellentétben a nyugdíjbiztosításokkal.
Hacsak valaki nem saját maga akarja felépíteni nyugdíjportfólióját, akkor a nyugdíjpénztárnál olcsóbb megtakarítási terméket nem igazán találni.
Ehhez képest mi történik most?
Minden online csatornán azt látom, hogy sürgetik a nyugdíjbiztosítás megkötését, hiszen július 1 után megkötött szerződésekre már szocho-t is kell fizetni, ezért itt a soha visszanemtérő utolsó esély!
Mert a jó értékesítő okos. Tudja, hogy nincs jobb egy határidőnél, ami megsürgeti a döntéshozatalt, ami miatt a kellő odafigyelés nélkül járod körül a témát és belevágsz olyanba, ami nem a legjobb megoldás számodra.
Légy résen és mindig járj utána a tényeknek. Bárki, aki ilyet próbál tukmálni, annak az alábbi két kérdést tedd fel:
- Mennyi a TKM? Minden, ami 2 százalék felett van már soknak mondható.
- Miért jobb ez, mint az önkéntes nyugdíjpénztár?
Sose hagyd, hogy rád erőltessenek olyat, ami nem a javadat szolgálja.
Ha te másképp látod ezt és szeretnéd megosztani gondolataid kommentben, akkor kérlek azt kulturáltan érvekkel alátámasztva tedd. Nincs ellenemre a vita, csak egy bizonyos szint alá ne menjünk 🙂
5 Responses
Mit érdemes csinálni, ha már egyszer sikerült besétálni ebbe a csapdába? A szerződés úgy van kitalálva, hogy az első kb. 10 évben csak komoly veszteséggel lehet kiszállni a buliból… Nincs más megoldás, muszáj megvárni ezt a 10 évet?
Érdemes összehasonlítani egy másik megtakarítási opcióval. Ilyenkor megnézem, hogy a nyugdíj időpontjára mekkora összeg gyűlne össze a nyugdíjbiztosításban, és mekkora valami alternatív másik megtakarítási termékben (mondjuk önkéntes nyugdíjpénztár vagy ha magad alakítasz ki portfóliót akkor abban), ahol azzal számolok, hogy a nyugdíjbiztosításból megmaradt összeget átteszem ebbe és folytatom a havi megtakarítást, mint ahogy nyugdíjbiztosításba történne. Ha még sok idő van hátra, akkor általában az jön ki, hogy a kezdeti kivét miatti veszteség ellenére is érdemes váltani. Ha kevesebb idő van, akkor kijöhet esetleg az, hogy már nem érdemes ugrálni. Ez a ritkább 🙂
Egy fontos szempontot nem említett cikkíró: a nyugdíjbiztosítást csak akkor érinti a SZOCHO, ha 10 év előtt lép ki belőle az ember. Márpedig a nyugdíjbiztosítást, talán kivétel nélkül, legalább 10 évvel a nyugdíjazás előtt adnak csak. Ráadásul idő előtti kilépés esetén a 20%-os állami támogatást is vissza kell fizetni, kamatostól, és a bónuszok is elmaradnak. Nyugdíjbiztosítást nem azért köt az ember, hogy idő előtt kilépjen belőle, mert az mindenképp szívás. Ha megvárja vele az ember a nyugdíjat, akkor idén július 1. után megkötött szerződés esetén sem kell majd SZOCHO-t fizetni.
Tehát a SZOCHO-ra hivatkozó értékesítői sürgetés elég nagy részben becsapás.
Igen, ez így van. És még sok más hasonló ferdítést is meg lehetne említeni, de akkor ez a cikk nagyon hosszú lenne.
2015-ben kötöttem nyugdíjbiztosítást az AEGON-nál. Az ígéret szerint garantálják a 2%-os hozamot (ne felejtsük el, közel nulla banki kamatok mellett), és ha több, azt is odaadják. Hiába kaptam meg a 20%-os adóvisszatérítést, a tőkém az 5 év alatt semmivel sem lett több. Mikor részletes kimutatást kértem (nyugdíjba menetelemkor), egy semmit mondó papír fecnit kaptam. Reklamáció után ugyanazt mégegyszer. A sorok közt volt elbújtatva a működési költségük, ami minden hozamot elvitt. 5 év alatt 0% lett a nettó hozam, 5 évig folyósítják, ezalatt szintén 0 a hozam. Lehet utána számolni, mennyit bukok 10 év alatt. Gerinctelen bagázs. Ha a párnám alá teszem a pénzemet, több lenne.